Megfagy a bőr? Természetes immunerősítők télen

A hideg időjárásban az emberi test a hideg ellen nem kellően védett, így jól körülhatárolt területen túlhűlnek, és a szövetek kisebb-nagyobb mértékben károsodnak. Még a bőr is.  A fagyásos sérülés szinte mindig elkerülhető, de mi komolyan vesszük a veszélyt? Azt se feledjük, hogy az ősz és a tél a légúti megbetegedések legveszélyesebb időszaka. A megfagyás elleni gyógyszerek gyomor-, illetve májkárosító hatásúak, az antibiotikumok felboríthatják a bélflóra egyensúlyát.

Hogyan védekezzünk a bőr megfagyása ellen

Bőr megfázás

Nekünk, embereknek egymásra kellene figyelnünk, mikor a hőmérő higanyszála a 0 magassága kerül! A fagyásos sérülés szinte mindig elkerülhető lenne, de mi emberekként nem igazán vesszük ezt komolyan! Úgy gondoljuk, hogy majd befeszünk egyfajta vitamin bombát és kész. Sajnos ez nem így működik a természetben. Fagyáskor a test a hideg ellen nem kellően, és a szövetek kisebb-nagyobb mértékben károsodnak, így a bőrünk is. Különösen a kiálló testrészek, az ujjak, lábujjak, orrok és fülek vannak veszélyeztetve.

Megelőzés

Ne hordjunk szűk lábbeliket, ruházatot, kesztyűt! A szűk ruházat elszorítja az ereinket, akadályozva ezzel a vérellátást, másrészt nem hagy helyet annak a szigetelő levegőrétegnek, ami amúgy a bőr és a ruházat között elhelyezkedve “melegít” minket. A fémek viselése ilyenkor nem ajánlott, mert nagyon komolyan tudja vezetni a hideget.

Nem utolsó sorban, a kimerülés, fáradtság, alultápláltság, pontosabban minimális étkezés és nem utolsó sorban a kábítószer és alkoholfogyasztás is hozzájárulhat ahhoz, hogy a test könnyebben lehűljön.

Természetes immunerősítés

Az emberi hírekkel ellentétben a nátha nem kapható el alul öltözöttségnél, esőben tartózkodás vagy hideg levegő hatására. Ezek a körülmények csak segítik a lesben álló kórokozók testünkre való hatását. A nátha akkor alakul ki, amikor a kórokozó a nyálkahártyákon keresztül bejut a szervezetbe, és fertőzést okoz.

Az arcüreggyulladás és a középfülgyulladás a nátha szövődményei. A megelőzésben sokat segít a higiéne betartása, így az alapos kézmosás és a fertőzött felületek fertőtlenítése, valamint a beteg használati tárgyainak mellőzése segíthet rajtunk.

C-vitamin használata

Csipkebogyó

A C-vitamin antioxidáns, immunerősítő hatású, számos tanulmány utal arra, hogy a náthás panaszok súlyosságát mérsékelheti. Nagy mennyiségekben a C-vitamin okozhat hasmenést a nekünk.

Természetes mennyiségben a csipkebogyót ajánljuk, ha C-vitamint szeretnénk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.