A legrosszabb a kicsikre jutott a PC piacán

Folytatódik a PC piac emelkedése. A nagyobb gyártók sikerrel tudtak növekedni mármint gazdasági részen, míg a kisebbek általánosan zsugorodtak. Az eladások fixen történnek meg.

Rosszabb helyzetbe kerültek a PC piacán

Logók a PC piacán

Újra zsugorodott a PC piacán történő események, az asztali és noteszgépekből együtt 70,2 millió darab fogyott 2016 negyedik negyedévében. Érdekesség az, hogy egy évvel korábban a karácsonyi szezon még 71,3 milliós értékesítést generált. A másfél százalékos visszaesés ugyanakkor nem rossz hír a PC piacán.

A csúcson szokás szerint a Lenovo termékek állnak, 1,7 százalékos növekedés történt a részükre. A vállalatnak nem igazán tett jót a japán és a kínai piac szenvedése az IDC véleménye szerint, de az európai és amerikai ünnepi vásárlási hullámot jól sikerült meglovagolniuk.

Szorosan a kínaiak nyomában a HP (Hewlett-Packard), 15,3 milliós darabszámmal már egész közel került a piacvezetőhöz. Ők elsősorban az USA-ban voltak erősek, de az EMEA és kínai-japán piacon is kiválóan teljesítettek.

A dobogóra a Dell fért még fel, kereken 11 millió. A Dell kiegyensúlyozottan jó teljesítményt nyújtott, a cég mind a notebookok, mind a desktopok piacán sikeresen teljesített. Sőt, minden régióban nőni tudott éves szinten.

Maga Apple csak a negyedik helyre tudott ugrándozni, a céget az új MacBook Pro modellek rántották ki a bajból.

Ötödik helyen az ASUS van. Kifejezetten az Egyesült Államok területén csökkent a termékek vásárlása a piacon.

Az ötös körbe meglepetésre az ACES nem jutott be.

A szó elszáll az írás megmarad

A mai világunkban nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy mit is írunk le az adott blogokon, fórumokon, valamint egyéb portálokon keresztül. Amikor általános iskolába jártam, édesanyám is tanárként ezt mondta, erre tanított: „ A szó elszáll az írás megmarad ”! Abban az időben nem igazán értettem, hogy miről is van szó, így tinikként többször is beleestem ebbe a hibába, ámbár abban az időben nem igazán voltak még internetes portálok, amik hasonlóképpen működtek, mint a nem régen bezárt IWIW, vagy Blogspot és még sorolhatnánk egy pároldal neveit.

keresooptimalizalas-seo

Az írás megmarad

Körülbelül 10 esztendővel ez előtt az egyik ismerősöm álla interjún vett részt, ahol a Humánerőforrás osztályán lévő dolgozó kérdezte azzal kapcsolatosan, hogy minden hétvégén a pénzszórásé és az ivászaté a főszerep? Hétköznap is elmegy bulizni? Már akkoriban ilyen kérdésekkel dobálták meg az állásra jelentkezők nagy részét. Ugyanis az erőforrás alkalmazottak is regisztrálva voltak a portálokon, így az állásra jelentkező nevére való keresés után sok mindent megtudhattak az életmódjáról, aki az adott cég munkakörébe jelentkezett.

a-szo-elszall-iras-megmarad

Nagyon meg kell fontolnunk, hogy mit osztunk meg, miről írnunk, milyen képeket töltünk fel a portálokra. Képekkel kapcsolatosan még annyit írnék itt a blog oldalunkon, hogy a betörök egy bizonyos része a portálok böngészése során szépen feltudják mérni a lakásban lévő értékeket, azaz nem biztos, hogy érdemese közszemlére tenni. Mivel itt a nyári szezon, nyaralás ezért óva intjük a felhasználókat, hogy az adott alkalmakat, pontosabban a nyaralásunk időpontjait ne osszák meg (Hurrá 10 napig horvátban leszünk).

A szó elszáll

weboldal-keszites-felujitas

A mai világrendszerünkben már nem működik a régi megígérem-kezet rá módszer, hanem az írás-szerződésekben tudjuk biztosítani a megállapodás betartását. Végszóként a generációk jönnek-mennek, de „ A szó elszáll, az írás megmarad! ” Erre mindig oda kell figyelnünk.

Windows frissítés

A nyárra várható a következő Windows frissítés tette közzé Microsoft, a frissítés neve: Anniversary Update lesz – utalva a rendszer első születésnapjára –, és a hibajavítások mellett több újdonsággal is szolgálja majd a felhasználóit.

Windows frissítés következményei

A Microsoft konferenciáján az is kiderült, hogy már igen sok ember használja a Windows 10-t. További újdonság, a Windows frissítés következményeinek, hogy elérhető lesz a Linux parancssora, intelligensebbé válik a Cortana, a Windows 10 és az Xbox alkalmazásboltját pedig összevonja a Microsoft.

Linkkollekcio

Egy weboldal aminek a neve linkkolekcio. Mivel is foglalkoznak? Leginkább cikkek alapján közzétett katalógusként üzemelnek és szolgálják ki a regisztrálókat az oldalukon keresztül.

A regisztráció ajánlott az oldalukon. Miért is?

Megbízható rendszert üzemeltettnek, valamint a keresőbarát oldalak motorjai is kedvelik az oldalukat.

 

Gyorsul az internet

A szolgáltatók nagy részénél az internet sebességét megtöbbszörözték annak köszönhetően, hogy a Magyarállam kedvezményes adózást indított el az szolgáltatók felé. A 2016 évben szinte a kétszeresére növekedett az internetes sebesség elérhetősége a múlt év elejei időszakhoz képest. Így gyorsul az internet hazánkban.

Az egyik külföldi szolgáltató, aki 3 betűvel írja le a szolgáltatásának nevét az alábbi sebességeket érte el. Az alap szolgáltatása 30 Mbit letöltési sebességet ad az előfizetői számára, feltöltési sebességben 3 Mbitet add az előfizetőinek, míg a legmagasabb csomagjában a letöltési sebesség száma 500 Mbit, a feltöltés ennél a lehetőségnél 22 Mbit sebesség.