Nyereséggel szállt ki Soros. Tudd valamit?

Soros György a milliárdos befektető, aki három év szünet után az év elején tért vissza a világ legnagyobb arany befektetési alapjának részvényesei közé. Csökkentette a részesedését, elmondása alapján nincsen köze az arany árának. Most csak ki akarta venni a részesedését.

Az arany ára harminc év óta nem növekedett ekkora mértékkel. Az első negyedévben 16, a másodikban 7 százalék volt az emelkedése. A Brexit népszavazás különösen jót tett az arany árának. John Paulson, a neves New Yorki befektető, aki Soros György mellett szintén nagy pénzzel szállt be az arany bizniszbe, nem csökkentette a részesedését.

Soros György befektetése

Soros György

Jó, ha tudja az SPDR Gold Trust a világ legnagyobb arany befektetési alapja. Ide tért vissza tavasszal Soros György, részvényesként három éves szüneteltetése után. Számítása bevált: a bizonytalan globális piacon az arany jól teljesített. Úgy nézz ki,  hogy nem bízik abban, hogy tovább folytatódik az aranyár növekedése vagy csak ki akarta venni a profitot. Erről sajnos nincsen információnk. Az viszont tény, hogy az SPDR Gold Trustban 30,4 millió dollárra csökkent a részesedése, mely korábban 123,5 millió dollár alatt futott. A Barrick arany befektetési alapban még alacsonyabb a csökkenés mértéke: 19 millió részvényből alig több mint egymillió maradt meg.

A pénzügyi döntéseken kívül igen aktív a világpolitikában is. Soros György Hillary Clinton egyik legfőbb támogatója. Ha tehát Hillary Clinton bekerül a Fehér Házba, akkor Soros Györgynek szerepe lehet ott.

Öt emeletet zuhant a csecsemő

Bezacskózott újszülöttet találtak Oroszországban, pontosabban Moszkvánál, az egyik magyar hírportál vette észre ezt a hírt, amely szerint egy moszkvai szeméttárolóban találtak rá arra a csecsemőre, akit bezacskózva dobtak ki az ötödik emeletről.

A koraszülött gyermek csodával határos módon túlélte a zuhanást. A gyermek szüleit őrizetbe vették. A 30-35 év körüli nő állítólag a fürdőszobában szülte meg gyermekét, a szülés után nem tudta mihez kezdjen az újszülöttel. Így kidobta a szemetes részbe, ahol öt emeletet zuhant a csecsemő.

A csecsemőt a takarítónő fedezte föl, aki halk csipogásra lett figyelmes.