A keresőoptimalizálás magyarország területén

Magyarországon az elmúlt évek alatt sok vállalkozásba ütközhetünk a munkálataink alatt, akik sok féle képen mutatkoztak be, más szolgáltatásokkal, de ugyan azokon a hangokon annak ellenére, hogy más szolgáltatástól kaptunk ajánlatokat, hívásokat. Ezek a szolgáltatások annak idején leginkább

tudakozónak, szaknévsornak

adták ki magukat. 2010 magasságában már kevesebb üzleti lehetőségük, valamint bevételük volt, így kitalálták, hogy a keresőoptimalizálási rendszerek alkalmazottai.

Kicsit furcsa, nem de?

Nagyon kevés ügyfélnek jutott el a tudatáig, hogy bizonyos szolgáltatók még a nevüket sem adták ezen vállalkozások kiemeléséhez a gazdasági piacunkon keresztül. Mi is részesültünk ügyfél által közzé tett információnak, miszerint, őt már keresték innen, onnan, ő már fizetett.
Szeretnénk felhívni a cégvezetőségek figyelmét arra, hogy 0 munkával, eredményekre ne számítsanak.
A keresőoptimalizálás a mai világunkban már nem egy könnyű feladat. Régebben, sima linkek kiépítésével a keresőrendszerek az első találati oldal magasságába helyezték el az ügyfelek weboldalait. Így a keresőrendszerek nem jutottak, nyereséghez az ügyfeleik által használt hirdetési portáljaikon keresztül. Ezért megszigorított programrendszereket indítottak el pl.: PANDA; aminek a segítségével az első találati oldalon ugráló weboldalak jóval hátrébb sorolódtak. Mielőtt kitérnénk a Magyarországon át verséből élő szolgáltatók irányába, ne felejtsük el, hogy nem csak a linkek építésével lehet elérni a megadott pozíciókat a keresőrendszerekben. A képek méreteinek nagysága is meghatározza a weboldalunk be töltődésének időtartalmát, a keresőrendszerek ezt is kihasználják.
Összességében:

Gondoljuk végig kit, kiket bízunk meg a keresőoptimalizálási munkálatokkal (SEO)

A sima link építése lassan semmit sem ér – viszont ezen szolgáltatók nem csalók

Gondoljuk végig kivel kötünk szerződést

Minket itt tudnak utolérni: http://pagnet.hu